Nyomtatás

Mi a jelentősége az egészségügyben a megkötött több munkáltatós KSZ-nek?

Írta: Szerkesztőség 2017. április 21.

26 év után Magyarországon először került sor arra, hogy sztrájktárgyalás eredményeként a kormányzat megteremtette annak jogszabályi feltételét, hogy a közszférában egy ágazatban két lépcsőben valamennyi munkavállalóra kiterjedő személyi hatállyal KSZ-t lehessen kötni.

Az ún. több munkáltatós KSZ aláírásra került az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) és a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) és Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) között 2017. április 12-én. A megkötött KSZ-t a három stratégiai partner magyar Orvosi Kamara (MOK), Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK), Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) is láttamozta, mely szervezetek mindvégig közreműködtek szakmai segítségnyújtással a KSZ tartalmának kialakításában.

E KSZ kiterjesztését kezdeményezzük Varga Mihály NGM miniszter úrnál.

A közvélemény hiteles tájékoztatása érdekében bemutatjuk, hogy az országgyűlési képviselők szavazatukkal milyen mértékben támogatták az általuk nyilatkozataikban kiemelten fontosnak tartott munkavállalói érdekeket.2016. november 22-én, majd 2016. december 12-én került sor annak a törvényjavaslatnak az elfogadására, mely többek között tartalmazza az ún. több munkáltatós KSZ egészségügyi ágazati szinten való kiterjesztés lehetőségét.

Azért került sor kétszer szavazásra, mert dr. Áder János köztársasági elnök úr visszaküldte a törvényjavasaltot, azonban nem a KSZ kiterjeszthetősége miatt.

Aki figyelmesen nézi, hogy milyen politikai pártok képviselői szavaztak igennel és nemmel, azok számára egyértelműen ki kell, hogy derüljön mekkora a különbség a „nyilatkozati-” és a tényleges demokrácia között.

Ezeknek az adatoknak a nyilvánosságra hozatalával nem követünk el személyiségi jogsértést, mivel bárki számára elérhető, nyilvános adatok.

Összes ajánlás (0)

0 az 5 csillagból
Nem rendelkezik megfelelő jogokkal a hozzászólás megtekintéséhez vagy kiadásához.

Kiemelt videó

További videók