Nyomtatás

A KORMÁNY ÁTTEKINTI A SZAKSZERVEZETEK KÉRÉSEIT

Írta: Szerkesztőség 2017. máj. 05.

Ismét tárgyalóasztalhoz ült az egészségügyért felelős államtitkár a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) és a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) mint sztrájktárgyaló partnerek, valamint stratégiai partnereik, a Magyar Orvosi Kamara (MOK), a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) képviselőivel. A tárgyaláson megjelentek a Nemzetgazdasági Minisztérium illetékes szakmai vezetői is.

Ónodi-Szűcs Zoltán tárgyalópartnereit tájékoztatta azon előterjesztésekről, amelyek a sztrájktárgyalás során kialakult közös munka eredményeként kerültek a kormány elé. Kitért az örvendetes minimálbér és garantált bérminimum emelés miatti korrekcióra is, mellyel a 2016-ban megkötött többéves bérfelzárkóztatás kiegészül.

Berczik Ábel kincstárért felelős helyettes államtitkár tájékoztatást adott a 2018-ban az egészségügyi ágazatnak, így a védőnőknek és a mentősöknek juttatandó többletforrásokról. A sztrájktárgyalók hivatkozva a 2016. szeptember 20-án megkötött megállapodásra a 2017. évre is igénylik a közösen elfogadott bértábla belső arányainak további többletforrással való megőrzését. Ugyancsak kérték a megállapodás alapján a védőnőket és a mentődolgozókat érintő többletjuttatások kollektív szerződésbe foglalását, valamint a gazdasági-, műszaki-, és háttérszolgáltatást nyújtók bérfejlesztését a kormányzat által jóváhagyott többletforrásokból.

A Nemzetgazdasági Minisztérium vállalta, hogy áttekinti  a közszférában a gazdasági és egyéb szolgáltatást nyújtó „segítők” részére megvalósult és javasolt bérfejlesztéseket, valamint megvizsgálja az egészségügyi ágazat bérhelyzetét, hogy az hogyan áll az egyéb ágazatokban dolgozók  béréhez képest.  Ennek célja, hogy az egészségügyi ágazat munkavállalói a 2016-ban elért, a bérrangsorban lévő 11. pozíciójukat megtartsák, illetve lényegesen előbbre kerüljenek.

A kormány elismeri az egészségügyi, illetve az egészségügyben dolgozók áldozatos munkáját, az egészségügyi ellátás nyújtásából adódóan rájuk nehezedő fokozott felelősséget, éppen ezért elkötelezett az élet- és munkakörülményeinek javítása mellett. Ennek érdekében fontosnak tartja az ágazati reprezentatív szakszervezetekkel és a velük stratégiai partnerségben lévő kamarákkal, szakmai szervezetekkel folytatott folyamatos párbeszéd fenntartását.

A felek jövő héten folytatják a tárgyalást, ahol a tervek szerint a védőnőket és a mentődolgozókat érintő kérdések kerülhetnek előtérbe.

forrás: kormany.hu

Összes ajánlás (0)

0 az 5 csillagból
Nem rendelkezik megfelelő jogokkal a hozzászólás megtekintéséhez vagy kiadásához.

Kiemelt videó

További videók