Nyomtatás

Nem közeledtek az álláspontok!

Írta: Szerkesztőség 2017. október 05.

Hétfőn ismét tárgyalóasztalhoz ült az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtikársága a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ), a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének (MÖSZ), továbbá a Magyar Orvosi Kamara (MOK), a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK), a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK), a Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség és a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) képviselőivel, hogy folytassák a sztrájktárgyalást a 2016 szeptemberében aláírt megállapodás alapján.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár emlékeztette tárgyalópartnereit, hogy tavaly négy évre szóló bérmegállapodást kötöttek az ágazattal, illetve a kormánnyal, amely mindkét felet köti.

Cser Ágnes MSZ EDDSZ elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy az akkori megállapodást – szerintük – felülírta a kormány egyébként pozitív intézkedése, a 2017 januártól esedékes megemelt minimálbér és garantált bérminimum. Ezzel ugyanis ismét összecsúszott a szakdolgozói bértábla és eltűntek a megállapodásban rögzített különbségek az egyes fizetési kategóriák között. Ezért a sztrájktárgyalók és stratégiai partnereik ragaszkodnak a megállapodás garanciái közül a 2. pontban foglaltakhoz: „A felek szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal – a nemzetgazdaság eredményei alapján – áttekintik a megállapodásban foglaltak végrehajtását és megvizsgálják a megállapodástól való munkavállalók javára történő eltérés lehetőségét.” Álláspontjuk szerint, melyet a stratégiai partnereik is osztanak az így „összeborult” bértáblák csak többletforrás bevonásával állíthatók helyre.

Az eddigi megbeszélésektől eltérően ezúttal parázs vita alakult ki, mert a sztrájktárgyalók stratégiai partnereiktől megtámogatva ragaszkodnak a megállapodás betartásához, azaz, ha a minimálbér és a garantált bérminimum felborította a tavaly általuk elfogadott bértábla belső arányait, akkor azt helyre kell állítani! A korrekciót mindenképpen a 2017 novemberi újabb béremelés előtt kell végrehajtani, illetve e szerint kell korrigálni nemcsak a 2017-es költségvetést, hanem a 2018. évre vonatkozót is.  Ugyancsak a belső arányok igazságos megtartása érdekében az orvosi egyszeri 2017. évre vonatkozó fix összegű béremelést ugyanilyen százalékos kiegészítéssel kell megemelni, mint, amit a minimálbér és a garantált bérminimum jelent a szakdolgozók számára.

A sztrájktárgyalók és stratégiai partnereik a sztrájktárgyalások megkezdésekor kiemelten fontos célul fogalmazták meg, hogy az egészségügyi ágazat méltatlan lemaradását a nemzetgazdasági ágazatok bérezése között éppen a bérfelzárkóztatási megállapodással lényegesen javítsák. Ezért ragaszkodnak a garanciával is ellátott kétoldalú megállapodásuk betartásához a kormány részéről. Örvendetes tény az is, hogy a kormány több ágazatban kétlépcsős egyoldalú bérfejlesztést hajtott, illetve hajt végre, azonban ez a kétoldalú megállapodás – álláspontjuk szerint – nem lehet mérlegelés tárgya, ezt oda kell adni a munkavállalóknak. A 2018 januártól esedékes újabb örvendetes minimálbér és garantált bérminimum emelés ugyancsak a bértábla belső arányainak felborulását okozza, ezért kell a megfelelő többletforrást az ágazat rendelkezésére bocsátani!

A sztrájktárgyalók ragaszkodnak a kormánnyal létrejött megállapodásba foglaltak alapján a védőnők, a gazdasági-műszaki dolgozók és a mentődolgozók bérfejlesztéséhez, ennek megfelelően a kollektív szerződésbe foglalásához is.  A sztrájktárgyalók és stratégiai partnereik bejelentették, hogy a megállapodás kormányzati részről való betartatása érdekében együttesen lépnek fel a kormányzat többletforrásért felelős képviselőinél.

A tárgyalás október 9-én folytatódik!

Budapest, 2017. október 5.


Cser Ágnes                                                                                           Toma Lajos

MSZ EDDSZ elnök                                                                              MÖSZ elnök

 

Dr. Éger István                                               Dr. Balogh Zoltán                                 Dr. Hankó Zoltán

MOK elnök                                                    MESZK elnök                                      MGYK elnök

Összes ajánlás (0)

0 az 5 csillagból
Nem rendelkezik megfelelő jogokkal a hozzászólás megtekintéséhez vagy kiadásához.

Kiemelt videó

További videók