Nyomtatás

Köszöntjük és üdvözöljük a Szociális Munka Napját, fizetett munkszüneti napot!

Írta: Szerkesztőség 2018. november 12. hétfő, 13:54.

2018. november 12. már a második, törvénnyel biztosított ünnepnapja a szociális munkát végzőknek!

2017. november 12. az első ünnepnap munkaszüneti napra esett, ezért nem mindenki fogta fel a jelentőségét annak, hogy a kormány végre elfogadta azt az indítványunkat és javaslatunkat, hasonlóan az egészségügyi ágazatban dolgozók Semmelweis-napjához, hogy a szociális ágazatban foglalkoztatottak is megérdemlik, hogy a Szociális Munka Napja törvénnyel biztosított fizetett munkaszüneti nappá váljon.

Kevesen tudják azt, hogy hosszú évekkel - mondhatjuk, hogy több, mint 20 évvel - ezelőtt került először megfogalmazásra ez a javaslat. A szociális szakma és a munkavállalók egyaránt várták, hogy végre legyen egy olyan kormány, amelyik megadja a rangját a szociális ágazat csaknem 100.000 munkavállalója által végzett munkának! Ez következett be 2017-ben, amikor az előző Orbán-kormány törvénybe foglalta javaslatunkat.

Köszönjük!

Szívmelengető és megható volt az ebből az alkalomból az Országgyűlés Felsőházában rendezett ünnepség.

Reményeink szerint nem sokára folytatódnak az előző kormányzati időszakban félbemaradt szociális ágazati sztrájktárgyalások, ahol hasonlóan az egészségügyhöz többéves bérfelzárkóztatásról szóló megállapodást szeretnénk megkötni sok más juttatás elérése mellett.

 

Hozzászólás (0) Találatok: 192
Nyomtatás

1956. október 23.

Írta: Szerkesztőség 2018. október 22. hétfő, 19:12.

 

forradalom 1956 oktober 23

Hozzászólás (0) Találatok: 158
Nyomtatás

A bíróság jogerősen megállapította, hogy Cser Ágnes nem vett részt a dulakodásban

Írta: Szerkesztőség 2018. augusztus 13. hétfő, 14:14.

 

Jogerősen kimondta, hogy Gaskó István nagy nyilvánosság előtt rágalmazás vétségét követte el Cser Ágnes sérelmére.

Mellékletben olvasható a Pesti Központi Kerületi Bíróság I. fokú és a Fővárosi Törvényszék II. fokú ítélete.

Hozzászólás (0) Találatok: 397
Nyomtatás

Fenntartjuk és folytatjuk!

Írta: Szerkesztőség 2018. július 12. csütörtök, 09:51.

 2018. július 3-ai M1 televízió interjú

Hozzászólás (0) Találatok: 469

Kiemelt videó

További videók